Szombat délelőtt volt,  biciklire ültem és elindultam a nagyvilágba. Péntek délután telefőztem a hűtőt kajával , a család ellátva , úgyhogy ma nyugodt szívvel kivontam magam a kötelességek hálójából . Eredetileg egy tókört szerettem volna menni , de a tópart túl nyüzsgősnek tűnt , ezért hagytam , hogy a bicaj  a pázmándi hegyek felé  húzzon . Nyugalomra vágytam. Nem akartam a faluig elmenni, felkanyarodtam a szőlőhegy felé.

Előző nap még eső , borongós idő , a világ tele gonddal – bajjal, az áradások híreivel , most pedig, mintha mindez meg sem történt volna ,szikrázó nap , zöldülő lombok , az utak felszáradva , csak néhol egy két pocsolya ,burjánzó növények , rekkenő nyári napsütés.

Alig vártam, hogy a természetben legyek , kikapcsolódva és nyugalomban ,de a szőlőhegyre felkaptatni nem esett jól , megizzadva félúttól gyalog toltam a bicajt . Sosem jártam még itt . De ez nem az a hely volt, ahol nyugalmat találtam volna . Bár szép volt minden , mégis zavaró volt a szűk út , amin időnként autó tűnt fel , alig elférve mellettem , zavartak a kis telkek , az imitt-amott kint ténykedő emberek , a fúró és a flexelés hangja , ami összekeveredett a motoros permetezőével , nem esett jól a mentális zaj és a figyelő tekintetek sem. Miért is jöttem erre ? Találomra választottam egy utat lefelé a hegy túloldalára. Én nem ezt szeretném . És tovább mentem.

A  hegy másik felétől már ritkult a civilizáció, zöld mezők , távoli hegyek, dombok tűntek fel.

Alig pár száz méter , és míg innen a zaj és a civilizáció lüktetése, addig a hegy másik oldalától az igazi csend és a természet hangjai . Mint amikor elhúzzuk a függönyt , zöld mezők , madárdal , igazi csend és mélységes nyugalom.

Igen, ezt kerestem. A világot a fátyolon túl. Örömmel és ámulva bicajoztam ebben a békességben . A természet , mintha a hatalmas eső direkt jót tett volna neki , csakúgy virult , zöldült. Hatalmas zöldülő búzamezők,egyenes derékkal álló kalászok, erőtől telve  csakúgy kortyolták a napfényt , gyönyörű pipacsok , vadmargaréta foltok . Az úton keresztben fekete hőscincér –szerű bogarak , felemelt csápokkal megmerevedtek, ahogy kikerültem őket a bicajjal. A fűben kisebb nagyobb gyíkok neszeztek , egy bokorcsoportnál fácánok hangoskodtak .

A sokféle hang nem zaj volt , hanem  élő, áradó dallam , a csend áramló hangjai . Egyik sem zavaró, mindegyik illeszkedik a többi közé, tökéletes harmóniában. Mennyivel másabb a civilizáció folytonos zaja. Pedig az is áramló , mégis más …egészen más.

Egy kanyarban leültem hűsölni , vizet kortyoltam. Egyetlen autó tűnt fel , de az sem volt zavaró, a férfi barátságosan rámmosolygott , amikor elhúzott  előttem . A távolban két ölyv vitorlázott , egyre magasabbra törtek a fehér felhők között . Velük együtt élveztem a repülést , az ég kékjét . Nagy köröket tettek egyre magasabbra repülve , nem tudtam eldönteni vadásznak , felderítenek , egymással játszanak vagy csak élvezik a repülést és az életet . Talán mindezt egyszerre tették . Egyre magasabban jártak , majd lassan eltűntek a látóteremből, továbbvitorláztak .

Én is továbbindultam . Emelkedőkre tekertem fel, lejtőkön száguldottam hosszan , és néha megpihentem egy-egy árnyat adó fa alatt . Nagyon meleg volt .Elgyönyörködtem a hegyek vonulatain , a mezőkön , a dombokon . Hol itt a baj ? Mintha sosem lett volna gond …

Egy hűsöt adó hársfa alá ültem le pihenni , illatos virágain méhek szorgoskodtak .Mi kell ennél szebb ??

Néha jó elhúzni a függönyt . Vagyis sokszor el kéne húzni a függönyt . És nem kell messzire menni. Ez a csoda itt van párszáz méterre , néhány kilométerre a hegyek dombok mögött .És bármikor felkereshető .

Csak nyisd a hegyet jobbra és balra .

És megláthatod …