Sok arca van, az enyhe, lappangó szorongástól a gyomorfacsaró , hányingerkeltő  félelmen keresztül a bilincsbe szorító jeges félelemig , amikor a hideg veríték másodpercek alatt lucskosra tudja áztatni bármilyen vastag ruhádat is.

Ám a félelem az embernek nem természetétől való , tőle idegen . Ezért a félelemtől meg lehet szabadulni . Ösztönösen jöttem rá egy módjára,  azóta  tudom, létező, bevált technika . Apám haldoklott. Harmadik napja szenvedett, hörgött , nehezen lélegzett .Belsőm pedig azt üzente, súgta, a karjaimban fog meghalni.  Rettenetesen megijedtem . Sosem  volt túl közvetlen a kapcsolatunk . Életében is gyakran féltem tőle, főként amikor kiabált, gyerekként legszívesebben elfutottam volna tőle, ha megtehetem .Most, ha arra gondoltam,hogy a halál közelségében  teste utolsó agóniáját a karjaimban teszi,  iszonyú félelem lett rajtam úrrá.
Aztán , mivel át kellett mennem hozzá, le kellett győznöm a félelmet. Számba vettem mitől is félek. És elképzeltem a legszörnyűbb képet a haldoklásáról, amit csak el tudtam képzelni. És  figyeltem az érzéseimet. Mennyire félek ? – Nagyon . Rettenetesen. Megszüntetni nem tudom, félresöpörni, legyőzni képtelen vagyok, olyan erős érzés.  Jó, akkor féljek még jobban ! Mintha egy örvényt láttam volna magam előtt , benne  voltak kavargó érzelmeim, gondolataim. Hangok, képek ,sikoltás, ordítás, emlékek, érzések. Hagytam eluralkodni rajtam. És még tovább mentem. Az örvény szívott a belseje felé. Még jobban féltem. És bíztattam magam. Gyerünk, még ez sem az igazi, ennél van még félelmetesebb is, félj még jobban ! És így fokoztam, gyerünk, még jobban félj, mi történhet még, még szörnyűbb és még félelmetesebb ! Gyerünk ! Még ez sem elég ! Mi történhet még velem ?
És egyszercsak azt vettem észre, az örvény közepébe kerültem . Mi jöhet még, mit tehetnek még velem , mi történhet még ? Mi még szörnyűbb , ha megtörténik ? És akkor mi van, mi történhet velem még ?

És rájöttem, semmi – az ég világon semmi  . Minden kioltódott . A félelmek legszörnyűbb belsejében megtaláltam . -  Az életet.  Túl a legnagyobb szörnyűségeken semmi más nem volt, mint maga az élet. A félelemnek pedig az emléke is  szertefoszlott. Akkor jöttem rá, a félelem az, ami elfedi előlünk az életet. De a félelemnek nincs magja, nincs valódisága, az egész egy anyagtalan illúzió . Az igaz pedig az, hogy mindenhol csak az élet létezik. Mozog, lüktet és áramlik . A félelem az, ami miatt nem tudtam érezni.A félelem az, ami megöli a mozgást, az áramlást. Ami miatt leáll minden, pedig nem áll le, csak azt hisszük.
Amikor erre rájöttem csodálatos nyugalom szállt meg. És tele lettem derűvel és bizalommal az élet iránt.

Pár nap múlva apu eltávozott . Nem a karjaimban halt meg .És bár sokat szenvedett , nem volt ijesztő agónia, amitől annyira tartottam.  Akkor távozott a testéből, amikor éppen nem voltunk a szobában . Egyedül ment el, diszkréten , szinte tapintattal rendezte így . Arcán meglepett csodálat ült . Vonásai megőrizték az utolsó pillanatot. Mintha rajongva annyit mondott volna : ÓHH ??!
Igen , még a halál is egy történés , egy mozgás, egy változás . Nem megszűnés, nem megállás. A mozgás nem áll le. Csak a test követi törvényeit . Igazából a sejtek számára is új program indul, a szétesés, a porladás , a földdel való eggyéválás felé. A lélek pedig tovább mozog . Viszi az élet áramlása. Hogy tovább folytatódjon egy másik szinten . Ahol élet van, ott nincs rá szükség, elveszti értelmét a félelem.

A félelmet egy  másféle  módon is legyőzhetjük. A félelem egyben az isteni kapcsolat hiánya is, amikor eltávolodunk önmagunktól, a felsőbb énünktől , attól a forrástól, ami bennünket éltet és ami a szeretetet jelenti számunkra.

Pár napja álmodtam, és  rettenetes félelemérzésre riadtam fel. Egy tornádót láttam, ami a házunk felé tartott .Tehetetlenül rettegve néztem , amint közeledik. Ám mikor a közelünkbe ért, megszelídült, apró jelentéktelen forgó - szellőcskévé változott. De az álomban nem tudtam, jön-e egy újabb. Éreztem távolról is szörnyű  erejét, hallottam a pusztítás hangjait, tombolását . Olyan erős félelem fogott el, hogy egész nap csak erre tudtam gondolni.

Napközben egy rokonommal beszéltem, és végre megmondtam neki az „ igazat „, ami már régóta nyomta  a szívemet . Mindaz, amit nagy vehemenciával mondtam neki igaz is  volt, de az agresszió , ami a szavaim mögött érezhető volt, kevésbé . Agresszióm és dühöm a lappangó félelemből fakadt .Estére azt mondtam, ezt már nem lehet bírni . És a félelem legyőzésének egy másik módszere  jutott az eszembe. Istennel való kapcsolat.
Lefekvés előtt Istenhez fohászkodtam. Nem meditáltam és nem mondtam imát , egyszerűen csak végiggondoltam, mennyire félek , milyen agresszív voltam és kértem, segítsen megszüntetni a dühöt és agressziót bennem, hogy ne okozzak máskor senkinek ilyet . Hogy a világomba belesimulhassak. Őszintén kértem , bízva abban, hogy megkapom . Többre nem emlékszem, mert elaludtam. Amikor reggel felé felébredtem, minden félelmem eltűnt . Átjárt a nyugalom. Testem, lelkem tele volt fénnyel ,csordultig telt  szeretettel.  A szeretet áradt belőlem , vég nélkül , tele volt vele a világ és tele voltam én . A szeretet valamiféle szerelmes érzéshez hasonlított  . Szerelmes lettem mindenbe , amire csak rágondoltam , ami létező , magamba és  az egész világba is. Szeretetemnek nem volt tárgya, személye. Egyszerűen áradt belőlem és általam . És átjárta az egész világot , mindent, ami körülöttem létezett .
A szeretet rám talált , -  a félelem volt, ami elfedte előlem . És a félelem volt, ami rávezetett, hogy vegyem észre ,mennyire eltávolodtam magamtól, és a szeretettől. A lelkem szeretni vágyott , mégpedig olyan erővel, amilyen erejű volt maga a tornádó is  . A félelem megszűnt , nem kellett pusztítani ,lelkemre a szeretet rátalált .
Kértem és kérésem meghallgattatott.
Az isteni kapcsolat helyreállt , a szerető isteni jelenlét  tette .
Ebből a csodálatos állapotból nem nagyon volt kedvem felkelni. Amint az előttem álló napra gondoltam , egyből szorongni kezdtem, a szeretet érzés megcsappant. Nem,  nem engedhetem, hogy a félelem  újra elfedje . A szeretetre gondoltam és arra, ennek a fizikai világomban is látszani kell. Aztán kértem, hogy láthassam a környezetemben is. Felkeltem és kimentem a konyhába . Kinéztem az ablakon . Az első, amit megláttam,  egy csoport csilingelő fejecskéjű hóvirág volt . Reggelre, hogy elolvadt a hó , vidáman kibújtak a földből . A látványuk olyan üde volt , olyan kedves . Az égre néztem.
A nap ragyogott  , és alig hittem, de óriási változás történt a világban , egyik pillanatról a másikra , teljes valóságában  megérkezett   a TAVASZ !